Születésünktől fogva a visszajelzésekből épülünk és fejlődünk. 

Kicsi gyermekünk nem tudná különben, hogy mit csinál jól, min változtasson, hogy jobb legyen, és ez elkísér minket egész a felnőtt kor küszöbéig. Ekkor vagy a szülő engedi el a felnőtt gyerek kezét (jobbik eset), vagy a felnőtt gyerek mondja azt, hogy köszöni szépen, innen már egyedül igyekszik boldogulni. Abba most nem megyek bele, hogy mi van, ha ez nem történik meg...

Tehát ott áll a nagybetűs küszöbén a leendő nyugdíjunkat fizető fiatal munkavállaló, vagy az élete derekán váltani kényszerülő tapasztalt munkavállaló és fogalma sincs, mit kéne csinálni, mit lehetne másképp. Azért, hogy őt válasszák. Elkezd próbálkozni. Munkát keres, már annyi önéletrajzot küldözget, hogy szinte spam-nak érzékeli a gmail, de nem jön válasz.

És itt a kulcs. Nem jön a válasz.

Sokat elárul egy adott cégről az, hogy a tengernyi mennyiségű beérkezett önéletrajz mögötti sorsok kapnak-e visszajelzést. Akkor is ha nem a válasz.
Ott, ahol valóban képzett szakemberek végzik a kiválasztást, ők tudják, hogy amint megvan az első rosta, elküldik a kevésbé megfelelőknek azt, hogy köszönik szépen, mást választottunk. A második rosta után szintén megteszik ugyanezt az alulmaradt jelöltekkel szemben, és további sikereket kívánnak. Jó esetben beteszik az önéletrajzát egy VIP mappába, hátha egyszer szükség lesz majd valakire még.

Csináltam idén néhány huncutságot. Random beadtam az önéletrajzomat kábé 40-50 helyre. Kíváncsi voltam, mit tapasztalok. Nem lettem lelkes attól, amit tapasztaltam. Ez nem reprezentatív felmérés, csupán tudni akartam, a kkv szektorban miket tapasztalok. Hiszen a nagyok többnyire tudják, hogyan is kell ezt jól csinálni. És ők jól is csinálták.

A NEM-ről is küldj értesítést. Talán fontosabb, mint az IGEN-nél

Nos, a magyar valóság ennél azonban sokkal szomorúbb, mert nagyon sok kis-és középvállalkozás kihagyja a háerest a csapatból, mivel azt gondolja, nem tart még ott a cég, hogy eltartson egy ilyen munkakört. A be-és kilépést elintézi a könyvelővel, aztán hello. Ha már eljutott valaki odáig, hogy belépjen. Egyébként meg azt sem mondja, állj arrébb.. Szóval lezárul egy jelentkezés. Valljuk be őszintén, a beérkezett önéletrajzok döntő többsége az iratmegsemmisítőben végzi.

Pedig megfelelő szervezéssel, kicsi odafigyeléssel igazán megtisztelhetjük a pályázókat egy NEM-mel. Emberek százai várják nap mint nap, hogy két kávé között mondunk/írunk-e nekik valamit a továbbiakról.
Ők várják. A NEM-et is, mert akkor tudják, hogy nem bizakodnak tovább, hogy hátha még nem maradtak le semmiről. Nincs ennél frusztrálóbb, mint azt mondani, még vissza sem jeleztek.... Pedig a legtöbb helyről vissza sem jeleztek...

Lehet, hogy a közeljövőben megosztom Veletek ezeket a tapasztalatokat, de addig is egy fontos gondolat:

Legyünk emberibb szervezetek, sokat el fog mondani rólunk, ha vesszük a fáradtságot és udvariasan sok sikert kívánunk a további munkakaereséshez. Minden jelöltnek. 

Akik pedig igazán naggyá akarnak válni, abban is kérés nélkül segítik az elutasított pályázókat, hogy miben legyenek jobbak, ha legközelebb hasonló munkakörre pályáznának. Hiszen a visszajelzés fontos. Ahogy a gyereknek is elmondjuk, mit csináljon másképp, hogy jobb lehessen. Ez nekünk csak néhány plusz perc, neki viszont a családja megélhetése múlik rajta.